2016. november 28., hétfő

Lámpa oltogató!

Már hallottál róla valamit, már tudsz is felőle, de még csak pislákol, még nem világos, a kevés hírből adódva, ez a tudomány, mert még új, még a hír is.

Ahhoz, hogy világos legyen, kell hozzá egy lámpa oltogató!

Régebben, még a gázlámpás időkből, ismert ez a szakma, 
lámpa oltogató! 

Járta a várost, tette a dolgát, reggel és este. Azonnal látszódott a munkájának az eredménye.

Ha jó szeretnél lenni az új mesterségben, kezdetkor a kis utcákat járod. Később a szélesebb forgalmasabb útra is rátérsz.
   
Ha már a Fő téren is oltogatsz, az már rangot jelent. Először bizony nehéz a hosszú oltogató rúd.

Van-e olyan témád, ami még csak pislákol, még nem mutatkozott meg a számodra teljes fényében?

Vannak olyan témák, amelyek csak legfeljebb parázslanak az észlelés pillanatában, még csak nem is pislákol, talán még nem is valami szóbeszéd hatására, csak netán egy médiából lejött kósza hír.

Követi-e ezeket lámpa oltogató? Van e már lámpa oltogató, aki világossá teszi a témádat?

Valaki azt mondta, hogy legyen egy jó célom, amit nagyon szeretnék elérni, a célom majd segít olyan témához, amelyhez majd megérkezik a lámpa oltogató is.

Mások azt várják, hogy egyszerre jöjjön a kettő, csak várni kell rá!

Meddig? Vannak ilyenek is, de nézz egy pillanatra magad körül, ha várakozó lennél, mennyien kerülnének körülötted, nélküled, míg várakozol, a Fő terekre most már oltogatónak.

Szerencsés vagyok, az én lámpa oltogatóm (vagy mentorom? ), a rangosabbak közül való! Már több Fő téren oltogat.

A jó mentor képes mindig megújulni és ez nem öncélú, hasznot hoz a pislákolóknak, de ez a mentor Fő terét is világítja.

Nem jó perspektíva sötét utcán járni, sötétben keresni valamit, ami majd változást hoz.

Szeretnél egy sikeres oltogató mellett dolgozni, szeretnél te is lámpa oltogató lenni? A magad témájában? Új utakon oltogatni?

Új oltogató rudak érkeztek, az egyik RÁD vár.

[contact-form-7 id="924" title="Küldjön üzenetet:"] 

2016. július 25., hétfő

MLM munka korrekt módon, magas jutalékért.

Olvasd végig, hogy megtudd, hogyan lehet akár kávézással pénzt keresni!

Otthoni munkavégzés, passzív jövedelem, álmok megvalósítása, szabad élet, keress rengeteg pénzt. Biztos vagyok benne, hogy Te is számtalan hasonló hirdetéssel találkoztál már, de mégis továbbra is keresel valamit. Valamit, ami valóban segít abban, hogy a fenti - egyre inkább elcsépelt szavak mögött rejlő - lehetőségek elérhetők legyenek.

Mi jut eszedbe elsőként, ha meghallod, hogy MLM?

Piramisjáték, illegális dolgok, átverés, beszervezés, rátukmálás, idegenek hívogatása, kötelezően látogatandó (és fizetendő) képzések, sok haszontalan vacak termék, rossz élmények, kiábrándulás.

Sajnos nagyon sok MLM-nek álcázott cég létezik, akik a legaljasabb módon és trükkökkel próbálják rávenni a szerencsétleneket, hogy hatalmas pénzeket tegyenek be egy olyan rendszerbe, amik szinte munka nélkül ígérnek hatalmas vagyonokat, hasznosnak nem mondható vagy erősen túlárazott termékekből, szolgáltatásokból.

Pénzt akarsz keresni, gyorsan, munka nélkül?

Akkor ez a weboldal nem neked szól, és nem is szeretnék olyan csapattársakat, akik ilyen hozzáállással rendelkeznek.
Ez ugyanis a legnagyobb hazugság, ami csak létezik, és amivel próbálnak a kamu cégek csábítani.

Pénzt akarsz keresni úgy, hogy feláldozod a szabadidőd nagy részét MOST azért, hogy NÉHÁNY ÉV MÚLVA sokkal több szabadidővel és sokkal több pénzzel rendelkezz?

Na, ez már reális!

Nézzük csak meg gyorsan, hogy mi jellemez egy valós, felvállalható, stabilitást nyújtó MLM céget?
- Munkát kell végezni a sikerért, sok munkát!
- Nem lehet egyik hónapról a másikra meggazdagodni, de idővel egy stabil és egyre növekvő bevételt termelő vállalkozásunk lehet
- Olyan termékkel dolgozunk, ami hasznos az embereknek, amit nem kell más torkán lenyomni
- Nincsenek kényszerek, nem kell idegeneket hívogatni, a családot terrorizálni
- Nem kell pénzt befektetni! Ez nagyon fontos! Nem abból származik a jutalékod, hogy pénzt teszel a rendszerbe, hanem hogy elégedett vásárlóid vannak, tehát termékforgalom generálódik a hálózatodban!
- Ingyenes oktatási rendszer a sikeredért

Minket, a DXN üzletépítőit a fentiek jellemeznek, ezért tudjuk azt biztosra, hogy ez az a cég, akivel együtt akarunk dolgozni, és aki biztosítja számunkra az anyagi stabilitást és a folyamatos fejlődést.

1433107_33605277_540

Gondolj csak bele egy kicsit!

Mi értelme lenne, ha rád kéne tukmálnom egy olyan terméket / szolgáltatást, amit te nem akarsz, ami hülyeség, és csak azért akarom, hogy megvedd, hogy nekem jutalékom legyen belőle?!
A következők fognak történni:
- egyszer lehet, hogy lesz jutalékom, de soha többet nem, mivel úgysem fogod a vackomat többet megvenni
- nem fogsz továbbajánlani, sőt, valószínű el is fogsz kerülni a továbbiakban.
Ez szerinted stabil és jövedelmező jövőképnek hangzik?

A mi kedvencünk a kávé! Te szereted a kávét?
Az emberek 80%-a kávézik. Ez hatalmas forgalmat jelent!

Inkább azt képzeld el, hogy olyan termékeket ajánlasz, amit az emberek naponta használnak és megvesznek: ilyen pl. a kávé, ami nem csak azért nagyszerű, mert az emberek 80%-a kávézik, hanem mert Ganoderma gyógyomba tartalma miatt nagyon hasznos a szervezetnek is. Rengeteg olyan példa és kutatás van, amit független orvosok végeztek és egytől-egyig alátámasztják a Ganoderma jótékony hatásait.
Hamar megtapasztalják az emberek a pozitív változásokat, és rendszeres, visszatérő vásárlóid lesznek.
Szerinted melyik a jobb, ha egyszer vásárol tőled valaki rossz szájízzel, vagy rendszeresen visszatér, mert szereti a termékeket és szüksége van rá?

Mutasd meg online, amikor van időd, ahonnan csak akarod!

Képzeld el azt is, hogy nem kell idegeneket felhívnod, zaklatnod, hogy jöjjenek el termékbemutatóra, ami vagy este 18 óra után van, vagy hétvégén, amikor egyébként is rengeteg dolguk van, és a családjukkal is szeretnének időt tölteni, vagy esetleg egy másik városban, ahova sok idő és pénz eljutni.
Ehelyett elküldöd nekik interneten, Skypeon, Facebookon keresztül a profi weboldalad címét (olyat, mint ez, amit most is olvasol), ahol megtudhatnak mindent a termékekről, az üzleti lehetőségről, vásárolhatnak is és akár rögtön el is kezdhetik a regisztrációt és ezzel együtt saját üzletük építését. A termékeket a központi irodák küldik ki a vásárlóknak, ők számláznak, ők intézik a logisztikát, neked ezzel semmi dolgod nincs.

Mire elegendő ma 5000 Ft? Például elindítani egy vállalkozást!

Azt is képzeld el, hogy minden, ami az üzlet beindításához szükséges, neked csak 5000 Ft-odba kerül, amit csak egyszer kell kifizetned. Ez a díj tartalmaz egy bemutató mappát, amiben oktatási anyagokat, bemutatókat, katalógusokat találsz, illetve életed végéig tartó törzsvásárlói jogosultságot. Nem kell évente megújítanod, nincs kisbetű, nincs rejtett költség.

Végül képzeld el, hogy a sok elégedett vásárlód közül néhányan lesznek, akik hozzád hasonlóan fantáziát látnak az üzleti modellben, és elkezdik ők is reklámozni weboldalukat, vagy baráti összejövetelek során beszélgetnek a kávéról, és nekik is lesznek visszatérő vásárlóik. Olyan emberek, akiket Te már nem is ismersz személyesen, mégis minden egyes általuk megvásárolt doboz kávé után a Te havi jövedelmed is növekszik. Majd ők is elkezdenek beszélgetni, reklámozni, és nekik is lesznek elégedett vásárlóik, és így tovább.

Na ezt hívják passzív jövedelemnek!

gty_smiley_coffee_jt_120929_wblog

Ha még mindez nem lenne elég, képzeld el, hogy a világon bárhol csatlakozhatnak a csapatodba törzsvásárlók, éljenek akár Európában, Amerikában vagy épp Ázsiában.
Egyszerűen csak besétálnak a hozzájuk legközelebbi lerakatba, vagy online megrendelik a termékeket. Ugyanis ez a profi üzletépítő weboldal a webhsoppal együtt már elérhető 19 nyelven!
Te pedig idővel arra döbbensz rá, hogy egyre nagyobb és nagyobb a törzsvásárlói hálózatod, és egyre több és több a bevételed.
És ezt mind Te magad érted el, akár otthonról, online hálózatépítéssel!

Jól hangzik ugye?

Mindez 5000 Ft-ba kerül. Ezért az összegért életre szóló törzsvásárlói státuszod lesz a DXN-nél, 25%-kal olcsóbban juthatsz a termékekhez, és elkezdheted építeni a saját üzleted. Nem kell évente megújítani ezt a tagságot, és akár örökölhető is.

A regisztrációval a következőket kapod:

- DXN törzsvásárlói kód, örökös 25% kedvezmény
- Profi, üzletépítő weboldalak (mint ez), 19 nyelven, INGYENESEN, webshoppal, regisztrációs lehetőséggel, így bárhol és bármikor megmutathatod, mivel foglalkozol, vásárolhatnak tőled, új tagokkal bővítheted csapatod
- Saját webiroda, ahol nyomon követheted üzleted alakulását, csapatod tevékenységét
- Több száz órányi magyar nyelvű oktatási anyag (hanganyagok, videók), hogy még sikeresebb legyél
- Élő webkonferenciák, ahol rengeteget tanulhatsz a már sikeres vezetőktől
- Egy olyan csapatot, ahol mindig segítséget kaphatsz
- Lehetőséget arra, hogy kellő időt és energiát befektetve valódi passzív jövedelmet érhess el

Tedd meg az első lépést a jobb élet és a jobb anyagiak felé!

MLM

2016. június 26., vasárnap

2016. június 25., szombat

Mindenkitől tanulhatsz, még a kishitű negatív gondolkodásútól is!

Gyakran találkozhatsz velük, naponta, mert sokan vannak.
Ők azok, akik mindig előkerülnek, ha valami komoly célért küzdesz. Ott vannak, hogy letörjenek, hogy bebizonyítsák: esélyed sincs. Van egy kínai közmondás, ami így szól: „Aki azt mondja, lehetetlen megcsinálni, legalább ne zavarja azt, aki csinálja.” De ők úgyis itt lesznek, és úgyis megpróbálnak Téged megállítani. Mert ők tudják…
A kishitű emberek nemcsak önmagukra, hanem másokra is károsak. Saját félelmeiket másokba is igyekeznek betáplálni, nem jutnak előre saját életükben, és próbálnak másokat is visszatartani – így nyerve önigazolást a tehetetlenségükre. Képtelenek változtatni, és az ebből fakadó szenvedéstől úgy próbálnak menekülni, hogy másokat is igyekeznek megakadályozni abban, hogy feléjük emelkedjenek.
Azonban ne legyél ellenszenves az ilyen emberekkel! Segítségre szorulnak, és ha nem is tudsz segíteni nekik, akkor is rengeteget tanulhatsz tőlük. Mert az az igazi erő, ha nem lenézel másokat, hanem megkeresed, mit tanulhatsz tőlük. Nézzük most meg, hogy a kishitű emberek mi mindent tudnak nekünk adni – akaratukon kívül.

Magabiztosak

A kishitű emberek mindig teljesen biztosak benne, hogy nem fog sikerülni, amivel próbálkozol. Ez nem tárgyalási alap. A fejükben már kezdettől fogva el van könyvelve a kudarc, és ezt nem csak úgy mondják Neked, hanem őszintén hisznek is benne. Határozottan kiállnak a véleményük mellett, vitatkozni fölösleges is velük.
Ez a magabiztosság nem valami ellen, hanem egy konkrét célra fordítva hatalmas erőt jelent. Tanulj a kishitektől és ne legyenek kétségeid! Könyveld el előre, hogy sikerülni fog és haladj előre folyamatosan a célod felé. Ne maradjanak kérdőjelek! És ha egy kishitű ember azt próbálja bizonygatni Neked, hogy nem fog menni, Te csak mosolyogj és dolgozz tovább.

Figyelnek és mindent felhasználnak.

A kishitű emberek figyelmét nehezen kerüli el bármi is, ami alátámaszthatja az igazukat. Figyelnek a részletekre, keresik a kapaszkodót, amit aztán egyből fel is tudnak használni arra, hogy bebizonyítsák: kudarcra vagy ítélve.
A módszer valóban könnyebben működik negatív irányban, mivel akinek elég nagy a célja, abban biztosan van kétely is. Így egy megrögzött nemet mondó ember a legapróbb negatív érvet is könnyen fel tudja használni arra, hogy elbizonytalanítson a célodban. De ha Te is figyelsz, keresel, és mindent, amit tudsz, felhasználsz a siker érdekében, akkor hamar rájössz, hogy a fegyvertárad sokkal nagyobb, mint gondoltad volna. Találd meg mindig azt a kicsit, ami előbbre visz.

Keresik a visszacsatolást

Az életből vett példáknak mindig ereje van. A kishitű embereknek pedig ebben nagyon könnyű a dolguk, mivel rengeteg a hozzájuk hasonló ember, aki hamar feladja. Rengeteg példa van kudarcra. Ha másoknak nem sikerült, nyilván Neked sem fog… Ha mások is így csinálják, Neked is így kell csinálnod… Mert ez a normális.
De Neked nem kell normálisnak lenned. Soha nem a többség eredménye számít, mert a világot soha nem a többség vitte előre, hanem azok az emberek, akik akkor is tovább küzdöttek a céljaikért, amikor senki más nem hitt bennük. De ha visszacsatolásra, pozitív példára van szükséged, azt is találni fogsz.  Sokkal kevesebbet, mint negatív példát, de biztosan találni fogsz. Mert mindig voltak, és mindig is lesznek olyan emberek, akik addig, míg mások csak rázzák a fejüket, mennek tovább és megvalósítják a céljaikat. Meglepően sokat tudsz előre haladni azalatt, míg a többség áll és azon vitatkozik, miért nem lehet előre haladni.

Próbálnak hatni másokra

A kishitű ember nem azért ilyen, mert tudatosan ezt választotta, vagy mert jó szórakozás ez számára, hanem azért, mert fél. Fél attól, hogy ő maga többre lenne képes, és fél attól, hogy mások sikere ezt alá fogja támasztani. Ezért mindent megtesz, hogy saját félelmeit kivetítse másokra, és azok jogosságáról meggyőzzön mindenkit maga körül.
És hogy mit tudsz tanulni a kishitű emberektől ilyen téren? Nem, nem kell meggyőznöd mindenkit, hogy győzni fogsz. Sőt, még arról sem, hogy amit csinálsz, annak egyáltalán van értelme. De tudsz értéket adni másoknak azáltal, hogy küzdesz a célodért. Mindig lesznek olyanok, akiknek példát tudsz mutatni, és akik meg fogják látni az értéket abban, amit csinálsz. És azzal, hogy hatsz rájuk, Te is erősebbé és elkötelezettebbé válsz.

Összetartanak

Amikor valami ellen kell beszélni, akkor a közösségi szellem hamar erőre kap. Ilyenkor mindig nagy az egyetértés, mert közös a félelem, közös az ellenség. Más pedig most nem számít. Azonban a negatív motivációra épülő szövetségek hamar szétesnek – vagy azért, mert hosszú távon nem sikerül legyőzni az „ellenséget”, vagy épp azért, mert sikerül, és nem marad más összetartó erő.
Azt viszont megtanulhatod a negatív emberektől, hogy ha hozzád hasonló emberekkel veszed magad körül, akkor sokkal könnyebb lesz elérned a célodat. Keress olyanokat, akik hisznek abban, amiben Te is, és akik hozzád hasonlóan keményen küzdenek a céljaikért – legyen az munka, sport, egészséges életmód, család, vagy bármi más. Mindig találni fogsz ilyen embereket.
A szokásoknak nagy ereje van. Ha olyan környezetben vagy, ahol a célodért való küzdés a mindennapok megszokott része, akkor számodra sem lesz kérdés, hogy ezt kell tenned. Vedd magad körül a megfelelő emberekkel!

Minden mást kizárnak

Egy kishitű embert általában képtelenség észérvekkel meggyőzni, mivel az ő fejében már nem létezik más lehetőség, csak az ő igazsága. Minden, ami ellent mond a saját elképzelésének, az lepereg róla. Egész egyszerűen azért, mert amit mondasz neki, annak már régóta nincsen táptalaja a fejében.
Ha igazán fontos számodra a célod, akkor Neked is ezt kell tenned. Zárj ki minden más lehetőséget! Ne hagyj teret a félelemnek és a bizonytalanságnak, és csak arra koncentrálj, hogy elérd, amit akarsz. Nincs más opció.

Makacsul kitartóak

Egy ember akkor kitartó, ha erős a motivációja. A kishitűek motivációja a félelemre épül. Ez a félelem bennük van folyamatosan, és mivel soha nem mertek szembenézni vele, ezért minden cselekedetüket ez irányítja. Kitartónak lenni komoly érdem – de csak akkor, ha produktív a cselekedeted, amiben kitartó vagy.
Ha nem valami ellen küzdesz, hanem valamiért – valami pozitív célért –, akkor a kitartásod nem félelemre, hanem szeretetre épül. Szereted azt, amit csinálsz, és szereted azt a jövőbeni állapotot, ahova igyekszel eljutni. Így már a kitartásodnak is van értelme. És meglesz az eredménye is, mert a befektetett munka mindig értéket teremt. Kivétel nélkül.
Mindenkitől tudunk tanulni, még azoktól is, akikről soha nem gondolnánk. Legyél figyelmes, fejlődj, és haladj a céljaid felé!

[contact-form-7 id="924" title="Küldjön üzenetet:"]

2016. május 24., kedd

Ajánlom! Szabó Pétertől most is sokat kaptam!

http://szabo-peter.hu/blog/talald-meg-a-miertedet/

Találd meg a MIÉRT-edet!

Biztosan hallottál már arról a mondásról, hogy „Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel keződik.”

Konfuciusztól származik ez a bölcs gondolat, ami számomra a kitartás szimbóluma. Hiszen bármilyen messzire akarsz is eljutni, mindig csak a következő lépést kell megtenned.
DE!

Mielőtt elindulsz érdemes megnézni, hogy merre...

Éppen ezért mielőtt elkezdesz a kitartással foglalkozni, nézd meg azt, hogy jó-e az irány egyáltalán. Mert ha nekikezdesz az ezer mérföldes utazásnak egy bizonyos irányba, és nap-nap után teszel érte kitartóan, haladsz előre lépésről lépésre, de ha azt érzed, hogy közben a szíved más irányba vágyik, akkor garantáltan rettenetes életed lesz.
Lehetsz te bármilyen kitartó is, ha nem a szíved vágyának megfelelő irányba mész.
Szinte nincs olyan előadásom amiből kimaradna mennyire mélyen hiszek abban, hogy minden embernek van választása. És ez semmivel sincs másképp az előbb említett irány kijelölésekor sem. Bármely pillanatban, élethelyzetben dönthetsz úgy, hogy irányt váltasz. Természetesen számíthatsz rengeteg kihívásra, ellenszél mindig lesz. Így tehát a valódi kérdés az, hogy mindezek ellenére mersz-e hallgatni a szívedre, és azt választani, amire igazán vágysz.
A számodra legmegfefelőbb irány megtalálásában (ami valóban a szívedből jön) a legnagyobb segítségedre az lehet, ha megtalálod a MIÉRT-edet. Hogy miért születtél ebbe a világba. Fontos, hogy tudd, nincs olyan, hogy valakinek van miértje, másnak meg nincsen. Mindenkinek van. Igen, neked is! Csak meg kell találnod. (Ha az önbecsülésed rendben van, és érzed, hogy te egy értékes és érdemes ember vagy, egyre jobban hiszel is abban, hogy van miérted, és meg is fogod találni azt. Ezért lényeges, hogy az önbecsülésünk rendbetételével kezdjük a folyamatot. Ezt a témát szinte minden ingyenesen elérhető előadásomban is fejtegetem, ezért most ebben az írásban nem részletezem bővebben.)
A kérdés tehát az, hogy hogyan találd meg a a saját MIÉRT-edet?
Íme a tanácsom.

1. Találd meg az erősségeidet!

Minden embernek vannak erősségei. Ezek különböznek egymástól, és éppen ettől szép az egész! Ahogyan Albert Einstein mondta "Ha egy halat az alapján ítélnek meg, milyen jól tud fára mászni, akkor egész életében hülyének fogja érezni magát." Hiszen egy halnak nem az a dolga. Lehet, hogy te jelenleg olyan erősségekkel rendelkezel, melyek még nem találtak elismerésre. Pedig azért kaptad az erősségeidet, hogy azok köré építsd az életedet. A Van élet a halál előtt c. könyvemben részletesen írok arról, hogyan találhatod meg az erősségeidet, tálentumodat.

2. Találd meg a szenvedélyed!

Az erősség egy adottság, a szenvedély pedig az, amiben ezt meg tudod élni. Egy tevékenység, egy cselekedet. Honnan tudod, hogy mi lehet a te szenvedélyed? Onnan, hogy mi az, amit akkor is csinálnál, ha nem kapnál érte pénzt. Amikor megszűnik az idő, miközben azzal foglalkozol, és egyfajta flow élményben van részed.
Képzeld csak el, milyen lenne, ha minden nap mosolygva mennél a munkahelyedre? Vagy a magad uraként azzal foglalkoznál, amit igazán szeretsz?
Erre persze azt szokták mondani, hogy "az élet nem kívánságműsor". Mi lenne, ha az lenne? Mert szerintem igenis az! Ha így döntesz. Ha ezt választod.
Ehhez azonban fel kell oldanod az alábbi egyenletet magadban:

Munka = Szükséges rossz

Mégpedig erre:

Hivatás = Határtalan boldogság forrása

Mi az, amivel akkor is foglalkoznál, ha nem fizetnének érte? Sőt! Amiért még akár te fizetnél csak, hogy csinálhasd?
Számomra természetesen az, hogy előadásokat tarthatok. Szerencsére az élet úgy van kitalálva, hogy ha igazán szereted, amit csinálsz, és értéket teremtesz vele a világban, akkor bőségesen jutalmazni is fog téged. Hidd el, hogy tudom, miről beszélek. Én magam is voltam abban a helyzetben, hogy azt gondoltam, nincs választásom. Utáltam, amit csináltam, és időnként reggelente zokogva indultam el az autóval. Ma viszont, mivel megtaláltam azt a tevékenységet, amit imádok, minden nap mosolygva ébredek, és alig várom, hogy elkezdődjön egy újabb nap.

Rád is ez vár, ha megtalálod a hivatásod, vagyis az igazi MIÉRT-edet! Ráadásul ha a hivatásodnak kezdesz élni, akkor egy nemes ügyet szolgálsz, és ezáltal jobbá teszed az emberek életét! Ez ám a nyer-nyer szituáció! :-)

Ebben az előadásomban bővebben beszélek erről a témáról. Szeretettel ajánlom figyelmedbe!

https://youtu.be/fcsREs-FAww
 
Barátsággal,
Péter

2016. április 19., kedd

A kávé hatásai.

A kávé nem csupán energialöketet ad reggelente, előnyeit az egészségedre gyakorolt jótékony hatásaival is bizonyítja mindannyiunk számára, akik rendszeresen fogyasztjuk. A következőkben elmondjuk, milyen pozitív hatásait élvezheted a kávézásnak.

A kávé 7 jótékony hatást is kifejt szervezetünkre

7 csodás dolog, ami akkor történik, ha kávézol

Először szögezzük le, hogy a kávé sokak számára a reggeli rituálé alapköve. A koffein, amit a fekete nedű biztosít, felpezsdíti érzékeinket és agytekervényeinket, irányba állít, hogy jól kezdjünk neki a nap kihívásainak. Természetesen nem csak a reggelek népszerű forró itala a kávé, napközben is gyakori választás ebéd vagy akár vacsora után is.

Lássuk, milyen pozitív hatásai vannak a kávéfogyasztásnak:

Növeli a teljesítőkészséged edzéskor

Nem lesz szükséged edzés kiegészítő energia keverékekre, ha kávézol. Természetes lendületet ad a koffein, ráadásul növeli a zsírsavak jelenlétét a véráramban, lehetővé téve az izmaidnak, hogy magukhoz vegyék és elégessék ezeket a zsírokat üzemanyagként. Szervezeted automatikusan elraktározza a szükséges szénhidráttartalékot későbbre, így a teljesítményed fokozódik és tovább is kitartasz majd.

Kisebb kockázattal alakul ki a 2-es típusú diabétesz

Egy tanulmány szerint, melyet a The American Chemical Society adott ki, a rendszeresen kávézók körében sokkal kisebb arányban fordul elő a cukorbetegség ezen formája, napi több csésze esetén akár a felére csökken a kockázat.

Növeli a szellemi teljesítményed

A kávé serkenti a szerotonin, dopamin és noradrenalin termelést, amelyek a hangulat és a kognitív funkciók szabályozásáért felelősek. A neurotranszmitterek fokozott stimulációja tehát javítja hangulatunkat és kedélyállapotunkat is, ezért is tesszük jól, ha elfogyasztjuk napi egy-két kávénkat a jókedvünk érdekében.

A kávé 7 jótékony hatást is kifejt szervezetünkre  

7 csodás dolog, ami akkor történik, ha kávézol

Több esélyed van elkerülni a bőrrák kialakulását

Bár egyelőre nincsen biztos módszer a tudományos világban, amely a bőrrák megelőzésében teljes hatékonysággal szerepelhetne, a Brigham and Womens Center és a Harvard University kutatói meglepő eredményeket tettek közzé, melynek tanulsága szerint, azok a nők, akik naponta több, mint 1 kávét elfogyasztanak sokkal kisebb hajlamosságot mutattak a bőrrák kialakulására, mint azok, akik egyáltalán nem isznak kávét.

Jobb, hatékonyabb döntéseket hozol

A kávé nem csupán frissesség érzetet ad, de élesíti a gondolkodási folyamataid, így gyakorlatilag hozzá segít a megfontoltabb, helyes döntéshozatalhoz. Szóval nyugodtan menj , igyál egy kávét ilyenkor délután is, a főnököd biztosan imádni fogja a kora esti pörgésed.

Ráadásul, nem elég, hogy segít a könnyebb és gyorsabb döntési folyamatban, a kávé az agyad egészséges működésének megőrzésében is szerepet játszik. Tanulmányokban bizonyították a University of South Florida és a University of Miami kutatói, hogy a napi rendszerességgel fogyasztott kávé csökkenti  és/vagy késlelteti az Alzheimer kór esetleges kialakulását.

Csökkenti a stressz szinted, már az is, ha megérzed az illatát

Stresszes vagy, mert nem aludtál eleget múlt éjjel? Vagy az előtt éjjel sem? A kávébabok aromája segíthet oldani a feszültséged, egyszerűen csak illatozz meg egy maréknyit, vagy tarts egy kis csészével az ágyad közelében. A Seoul National University kutatása szerint már az illat is stimuláló hatású.

Boldogabbnak érzed magad

És nem csak a koffein effektus miatt. Tanulmányok bizonyították, hogy a rendszeres kávéfogyasztók 10%-al kevesebb eséllyel lesznek depressziósak, mint nem kávézó társaik. Szintén pozitív, hogy nagyon sok antioxidánst is tartalmaz, és szervezetünk több antioxidáns felvételére képes a kávéból, mint például gyümölcsökből vagy zöldségekből. Így az egészségmegérzésben is fontos szerepet kap.

Tehát érezd magad igazán jól, hiszen kávéfogyasztásod csupa pozitívummal ajándékoz meg, testet- lelket inspirálva és segítve a jó teljesítményben. A mértékletesség persze itt is fontos, de 1-2 csésze teljesen rendjén van. Akár feketén iszod, akár tejjel vagy mézzel, hagyd rotyogni a kávéfőződ nap, mint nap, és élvezd jótékony hatását még sok-sok éven át.

Forrás: http://www.vitalzone.hu/csodas-kave.html#ixzz46GqYvt69

[contact-form-7 id="924" title="Küldjön üzenetet:"]

2016. március 23., szerda

Kerner Tibor tanít a szokásokról

Kis szokások nagy hatalma 1. rész

Éle­tünk sike­ré­nek kul­csa szo­ká­sa­ink­ban rej­lik. Azt mond­ják, rossz szo­ká­so­kat könnyű fel­venni, de nehéz velük együtt élni, jó szo­ká­so­kat viszont nehéz fel­venni, de könnyű velük együtt élni.
Egy szo­kás­nak nem kell valami inter­ga­lak­ti­kus vál­la­lás­nak len­nie, sőt, ha túl nagy, akkor egye­ne­sen nyo­masztó. A zóna tör­vé­nye kimondja, hogy a cél legyen elég nagy, hogy moti­vál­jon, de ne legyen akkora, hogy lenyom­jon és elked­vet­le­nít­sen.
Ha szo­kássá aka­rod tenni az olva­sást, akkor kezdd napi 5 oldal­lal.  Ha 20 oldal sike­rül, akkor az óri­ási tel­je­sít­mény az öthöz képest. Ha azon­ban húsz a cél és csak öt sike­rül, az kudarc­él­ményt okoz(hat).
Milyen szo­ká­so­kat vegyünk fel? Itt van egy 27 tétel­ből álló lista olyan szo­ká­sok­kal, ami­ket érde­mes fel­venni. Szo­ká­som­tól elté­rően nem indo­ko­lom őket, ez most csak egy ötlet­lista (bár mind­egyik mel­lett komoly érvek szól­nak).

Szánj rá minden nap 2 percet, hogy kifejezd a háládat az életedben meglevő pozitív dolgokért.

 Legyen magabiztos a testbeszéded.

  • Dobj ki vagy ajándékozz el minden limlomot otthonról.

  • Tegyél szert egy új hobbira (amit imádsz csinálni).

Minden reggel nyeld le a békát.

Ez Brian Tracy taní­tása, azt jelenti, hogy kezdj min­den reg­gelt a leg­fon­to­sabb – „A” kate­gó­riás — fel­adat­tal.

  • Minden este legyen meg leírva a másnapi teendőlistád.

    Ren­dezd eze­ket pri­o­ri­tás sze­rinti sor­rendbe.

    • Hagyj fel az idődet legyilkoló, értelmetlen időrablókkal:

      halo­ga­tás, vég­te­len fész­bu­ko­zás, tévé, hírek hall­ga­tása, bármi. A leszo­kás­nál egy­szerre csak egyre kon­cent­rálj.
  • Írd le az idei 10 legfontosabb célodat.

    Válaszd ki ezek­ből a leg­fon­to­sab­bat (az év fő motí­vu­mát).
  • Szelektáld ki a ruháidat.

    Csak azo­kat tartsd meg, amik­ben maga­biz­to­san és jól érzed magad. A töb­bit aján­dé­kozd el.
  • Keress magadnak egy mentort vagy egy coachot.

  • Eddz/sportolj heti háromszor, alkalmanként 10–60 percet.

  • Csak egészséges ételeket fogyassz.

  • Évente egyszer menj el egy komplett egészségügyi szűrésre.

  • Beszélj szépen magaddal.

    Dicsér­gesd magad és találj olyan dol­go­kat, ame­lye­kért elis­mer­he­ted magad.
  •  
  • Kis szo­ká­sok nagy hatalma 2. rész

    Éle­tünk sike­ré­nek a kul­csa a szo­ká­sok­ban rej­lik. Azt mond­ják, rossz szo­ká­so­kat könnyű fel­venni, de nehéz velük együtt élni, jó szo­ká­so­kat viszont nehéz fel­venni, de könnyű velük együtt élni.
    Milyen szo­ká­so­kat vegyünk fel? Itt van egy 27 tétel­ből álló lista olyan szo­ká­sok­kal, ami­ket érde­mes meg­ta­nulni (máso­dik rész, az elsőt itt talá­lod):
  •  
  •  
  • Tanulj meg nemet mondani.

  • Minden héten tölts el minimum pár percet a természetben.

  • Határozd meg pontosan a prioritásaidat.

    Ne fog­lal­kozz olyas­mi­vel, ami alul van a lis­tán.
  • Csinálj minden nap valamit tíz percig, amit imádsz csinálni.

    Még akkor is, ha raci­o­ná­li­san totál semmi értelme.
  • Olvass valami inspirálót minden egyes nap.

  • Utazz el valahová, ahol még nem voltál.

    A vilá­gon ren­ge­teg érde­kes hely van. Kibő­vül a látó­kö­röd és meg­ta­nulsz új pers­pek­tí­vá­ból nézni régi dol­go­kat.
  • Csendesedj el minden nap 10 percre.

    Medi­tálj, rela­xálj, jógázz.
  • Időnként egy-egy napra kattanj le teljesen a közösségi médiáról, főleg a fészbukról.

    Túl fogod élni :-).
    • Dolgozz azon, hogy megtaláld azt a munkát, amit szeretsz csinálni és jól meg is fizetik.

      Ha már meg­van, fej­leszd magad benne, hogy egy nap a leg­job­bak közé kerülj azon a terü­le­ten.
    • Beszélgess olyan emberekkel, akiknek más a véleménye dolgokról, mint a tiéd.

    • Lépj ki egy kicsit minden nap a komfortzónádból.

    • Valakinek tegyél egy szívességet, úgy hogy nem vársz viszonzást.

    • Utazz el pihenni negyedévente egy hétre, egy évben egyszer pedig két hétre.

    Egé­szítsd ki a lis­tát saját ízlé­sed sze­rint. Tedd pri­o­ri­tásba és kezdd el fel­venni azo­kat a szo­ká­so­kat, amik a leg­fon­to­sab­bak. Egy­szerre csak egyet.
    Ha csak havonta egyet sajá­tí­tasz el, akkor is meg­van az egész lista kicsi­vel több mint 2 év alatt. Mek­kora különb­sé­get jelen­tene az éle­ted­ben ez a 27 dolog, ha már min­det csi­nál­nád?