. Az alábbiakban 15 olyan szokás
következik (két részben), amelyeket a sikertelenek sokszor
öntudatlanul is felvesznek, ám a sikeresek – mintha halálos
fertőzés lenne - mindenáron elkerülnek:
1. A sikertelenek pontos napirend nélkül élik napjaikat.
Ha a célok és a napi időgazdálkodás között nincsen szoros kapcsolat,akkor a kitűzött célok – mekkora meglepetés! – nem fognak megvalósulni.
Hajszálpontosan kell tudnunk, hogy mit akarunk elérni minden egyes nap,
mert hosszabb távon ebből áll össze a siker szövete.
2. A sikertelenek tökéletességre törekszenek.
Elmondhatatlanul sokszor hallottam már emberektől ezt a mondatot:„Tökéletesen akarom csinálni, különben bele sem kezdek!”
Logikusan hangzik. Mi akkor ezzel mégis a gond? Az, hogy nem a
perfekcionizmus a cél, hanem az eredményesség.
Ha a tökéletességet tűzzük ki célnak, akkor folyton a hibákat fogjuk
javítgatni, és a „végtermék” soha nem fog elkészülni.
Helyette koncentráljunk az eredmények elérésére. Közben fejlődni fogunk
– a belső fejlődés az élet végső értelme -, és egyre nagyobb
célokat tudunk magunk elé tűzni.
3. A sikertelenek nem „szűrik” a negatív embereket.
Érdekes megfigyelni az életrajzokban, hogy amikor a sikeressé vált írók,művészek, tudósok, stb. rossz társaságba keveredtek, akkor egyre
növekvő sebességgel haladtak a katasztrófa felé. Létfontosságú ezért,
hogy pozitív, proaktív és sikerorientált emberekkel vedd körül magad,
akik arra inspirálnak, hogy nagy dolgokat érjél el, és életedből mindent
kihozz, ami potenciálként benne van.
4. A sikertelenek a negatív dolgokra fókuszálnak.
A sikeresek csak nagyon korlátozott időtartamig engedik, hogy negatívgondolataik legyenek (ha engedik egyáltalán). Itt az ok, hogy miért:
a negatív dolgokat tapasztalatnak, nem pedig kudarcnak fogják fel.
Ha valami nem sikerült, akkor – happy days are here again – találtunk
még egy utat, ami nem működik és amit a jövőben el fogunk kerülni.
Minél több nem működő dolgot találunk, annál hamarabb fogunk rálelni
az igazi sikerhez vezető útra.
5. A sikertelenek végeláthatatlanul rágódnak múltbeli kudarcaikon.
Lásd előző pont. Csak problémák megoldása által tudunk fejlődni,és az első megoldási változat ritkán működik tökéletesen.
A sikeres ember nyomja, mint süket a csengőt, és addig nyomja,
amíg ki nem nyílik az ajtó.
6. A sikertelenek leragadnak a problémáknál.
Amikor a problémára fókuszálunk, annyira eláraszt a stressz, hogyleblokkolja a gondolkodásunkat. A megoldások valahonnan fentről
jönnek – intuíció, isteni szikra, megérzés, ötlet, stb. formájában –
a tudatalatti közvetítésével.
A mentális görcs leblokkolja ezt a csatornát, ezért semmi nem jut ilyenkor
az ember eszébe (ilyen a vizsgadrukk vagy amikor az írónak
nincsen „ihlete”). Mt lehet tenni? A megoldásra kell fókuszálni
és egycsapásra minden a helyére ugrik.
7. A sikertelenek rettegnek attól, hogy „mit fognak szólni” mások.
Vagy ahogy egy kedves ismerős mondja, állandóan másoknakpuncsolnak :-). A sikeresek nem arra alapozzák önértékelésüket, hogy
mások mit gondolnak róluk. Egyszerűen csak mennek a céljaik felé,
és közben piszkosul jól érzik magukat :-).
Ráadásul mások véleménye nem is biztos, hogy igaz, hiszen senki sem
tévedhetetlen. Legyen tehát stabil értékrended, motiváló céljaid és
menj a saját utadon, mert ekkor nem fog érdekleni,
hogy mit mondanak rólad mások.
8. A sikertelenek kifogásokat gyártanak.
A sikeresek épp ellenkezőleg, teljes felelősséget vállalnak mindenért.Amin változtatni tudnak, azon ezerrel dolgoznak, amin nem tudnak
változtatni, azzal kapcsolatban pedig a lehető legjobb attitűd kialakítására
törekszenek. A sikertelen ember folyton azt kérdezi: „MIÉRT NEM?",
a sikeres pedig azt, hogy „MIÉRT NE?”.
9. A sikertelenek féltékenyek mások sikereire.
Ez azonban teljesen felesleges három okból is: (1) a bőség világábanélünk, mindenkinek jut elég, (2) a dagály minden hajót felemel és
(3) ha másokra fókuszálsz, akkor szem elől téveszted a saját céljaidat.
Az irigység - a hét főbűn egyike - színe a sárga, nem véletlenül.
Ha irigykedünk másokra, az fokozatosan elemészt belülről.
Milyen színű a beteg ember arca? Pergamensárga.
Szép szín, de arcban nem nyerő.
10. A sikerteleneknek ködösek a céljaik.
Ha most nem tudod leírni a 2015-ös 10 célodat, akkor bajban vagy.A Maxwell Maltz által a Pszichokibernetikában leírt automatikus
célkövető mechanizmus nem tud működni célok nélkül. Mivel az ember
boldogságának a kulcsa a haladás, a fejlődés, a célok elengedhetetlenek.
Célkitűzést ezért már az általános iskola alsó tagozatában kellene tanítani.
11. A sikertelenek nem kitartóak.
A coachom állandóan azt mondja: „test and measure”. Vagyis kísérletezz,mérd az eredményt, és addig változtasd a módszereidet, amíg el nem
éred a célodat. A kitartás képessége fejleszthető, egyszerűen csak
tapasztalatként kell gondolni a negatív eseményekre,
nem pedig kudarcként.
12. A sikertelenek áldozatnak tekintik magukat.
Néha mindenkire hatással vannak más emberek rossz döntései.A nagy kérdés, hogy ilyenkor hogyan reagálsz. A sikeres ember ilyenkor
minden negatív gondolatot gyorsan kisöpör a fejéből (nem vagyunk
robotok vagy szociopaták, az első gondolata ilyenkor mindenkinek
negatív), megbocsát és elengedi a dolgot.
Ezután azonban mindent megtesz, hogy az eset soha ne ismétlődjön meg.
A folyamatot asszertivitásnak hívjuk, és a jelenlegi magyar kultúrából
szinte teljesen hiányzik. A legegyszerűbb úgy megtanulni, ha egy
asszertív coachot vagy mentort választasz,
akitől el tudni lesni az ilyen viselkedést.
13. A sikertelenek a múltban élnek.
A múlt elmúlt, minek kellene vele foglalkozni? Fel kell dolgozni,a tanulságokat beépíteni az életünkbe és aztán továbblépni.
Ha nem így teszel, képtelen leszel a jelen feladataira koncentrálni,
és így a jövődet is tönkre teszed.
14. A sikertelenek ellenállnak a változásnak.
„Semmi sem állandó, csak a változás maga.” – mondta Héreklaitosz,aki nem egy mai gyerek; pár évvel azután halt meg, miután a görögök
megsemmisítő csapást mértek Xerxes csapataira a második
görög-perzsa háborúban. A gondolat tehát nem új. Ma már közhely,
hogy iszonyatos mértékben felgyorsultak a változások. Ellenállni nekik
felér egy mentális és egzisztenciális öngyilkossággal.
15. A sikertelenek nem szeretnek tanulni.
Még egy generációval korábban is az emberek élték az életüket és néhaközben időnként tanulgattak is. Ma ez a stratégia nem működik.
Folyamatosan kell tanulnunk, és eközben néha meg lehet állni pihenni,
de csak olyan gyakorisággal, mint ahogy a hétköznapok viszonyulnak
az ünnepnapokhoz. A kor mantrája az Egész Életen Át
Tartó Tanulás (lifetime learning).
http://litzlercoffee.com/
Megkereslek, ha szeretnél hozzám szólni, vagy ha kérdésed van klikkelj ide
info@litzlercoffee.com
+36 30 23 33 571
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése